Gondolatok a Szerelemről

Akkor azt hittem, ez a szerelem.
Csak sokkal később jöttem rá, hogy a remegő térd és bizsergés még nem szerelem. Nem tudom, mi az, feltehetően csupán szenvedély.

Nem, nem akarom lebecsülni, félreértés ne essék, ahogy az ábrándos sóhajokat és álmodozásokat sem. Csak nem hiszek a szerelem első látásra féle dolgokban. Az meglehet, hogy nagyon vonzódsz valakihez, már elsőre, és érzel valami áramütésszerűt, amikor először kapcsolódik össze a tekinteted vele, és érezhetsz vágyat, hiányozhat már az első percben, ahogy befordul a sarkon, amikor elváltok. De ez még mindig nem a Szerelem. Hogy akkor mi a szerelem? A Minden. A Teljesség. Benne van a világ összes szenvedélye, de nem ez a lényege. Könnyű arról írni, mi nem szerelem. Talán nem nehéz körülírni, felsorolni, mi minden van benne, de megfogalmazni, mi maga a szerelem, az nagyon nem könnyű.

Tehát van benne szenvedély, de van eltávolodás is a szenvedély után. Van benne gyengédség, de benne van a vad, lobogó tűz is, amikor itt az ideje. Van benne gondoskodás, a vágy, hogy adjunk a másiknak – elsősorban önmagunkat, de benne van az önzés is, a kizárólagosság, majd hogy világgá kiabáljuk, mint trófeát körbehordozzuk, hogy igen, ő az enyém. Csipet féltékenység is talán, amikor egy másik nő úgy néz rá, hogy észreveszed a tekintetében, hogy tetszik neki, de benne van a büszkeség is, hogy igen, ő olyan, akit más is észrevesz. Ott a jól ismert, régi megszokott lágy melegség, ami körülölel fázós téli estéken, de a mindig felfedezésre váró újdonság varázsa is benne van, újra meg újra, hiszen ki mondhatja, hogy tökéletesen ismeri a másik embert. Még önmagunkat sem ismerjük igazán.

A szerelemben ott a biztos tudás: a másik a lelki társad, a lelked jobbik fele, mégse veszed ezt soha magától értetődőnek. Mindig meg kell küzdened érte, ahogy neki is érted, minden nap, újra és újra meg kell hódítanod, és neki is meg kell hódítania téged.  

Hogy szép-e a szerelem? Igen, szép, de néha fáj, jó és rossz egyszerre, öröm és bánat, könnyek és nevetések, égő tűz és simogató lágy szellő, megsebez és begyógyít.

Érzés és tudás. Testi és lelki. Minél több van belőle, annál jobban szomjazol utána. A szerelem nem múlik el, csak átalakul. De nem igaz, hogy szeretetté alakul, a szerelemből csak gyűlölet lehet. A gyűlölet talán csitul, elmúlik egy idő után, és megmarad a megbékélés.

A szerelemben is van szeretet, nagyon is, anélkül csupán perzselő tűz, de ha a szerelem kihűl, a szeretet nem lép a helyére. A kettő együtt, párhuzamosan van jelen. Ha nincs szeretet a szerelemben, akkor az felemészti önmagát, akkor jön a gyűlölet. Ezért fontos a szeretet, talán fontosabb, mint bármi más, de önmagában az sem elég.

Van az úgy, hogy az ember csak később jön rá, hogy amit érzett, az nem volt szerelem. Én úgy gondolom, ez egyáltalán nem baj. A baj az, ha arra jön rá túl későn az ember, hogy amit érzett, az volt maga a szerelem…