Variációk egy témára - Éva

Nagyon siettem, nem akartam, hogy Zsombor ott találjon.

Azt se tudtam, Tibor mit fog szólni, hogy elköltözöm, ideges voltam, tartottam a helyzettől. Azt tudtam, hogy ő nem fog bántani, nem olyan fajta. Ő entellektüel. Akkor is olvasott.

„Elmegyek” – mondtam neki. Fölrezzent. Nem értette, mi történt.

Azt kérdezte, hova megyek. Talán nem tűnt fel neki, hogy csomagolok. Jaj, de elegem lett belőle! Úgy éreztem, egy percig nem bírok tovább vele élni. Ezt meg is mondtam neki. Talán ingerültebben, mint szerettem volna. Persze most is a gyerekekkel hozakodott elő. Mintha attól élhetőbb lenne az életünk! Nem akartam elvinni a fiúkat. Krisztián már kész férfi, nincs rám szüksége. Zsombor meg úgyis jobban szeret az apjával. Mindig elkényeztette, hiába mondtam neki, hogy keményebben kellene bánnia vele, különben nem lesz belőle senki. Csak a hülyeségeken járt mindig az esze. De ha az apja túl elnéző vele, akkor persze, hogy kezelhetetlenné válik. Amúgy se tudtam, mi lesz velem, a bizonytalanra meg nem viszem a gyereket, jobb neki otthon. Tibor gondoskodó apa, most is ő főz, nekem nincs hozzá érzékem. Bezzeg az anyja! Hányszor hallottam én ezt, hogy a mama milyen jól süt-főz! Hát tehetek én arról, hogy engem nem főzni tanított az anyám, hanem zongorázni íratott be, meg ilyesféle haszontalanságokra? Mert úri lánynak tudnia kell zongorázni? Hah! Nem is értem Tibort, én megmondtam neki az elején, hogy nem tudok főzni. Akkor nem bánta. Persze, mert akkor még szép voltam és kívánatos. Vékony voltam, a derekamat átérte a kezével. Most bezzeg! Igaz, Jánosnak tetszem így is. Ő legalább úgy néz rám, mint egy férfi. Nem ilyen anyámasszony katonája, mint Tibor. Igaz, volt egy erőtlen kísérlete, hogy beszéljük meg. Na de mit akar megbeszélni, amikor már költözik tőle a felesége? Évekkel ezelőtt kellett volna ezt megbeszélni, de akkor hiába könyörögtem neki. Amikor János elkezdett udvarolni, akkor is kértem, könyörögtem, hogy legyen végre férfi, és hogy üljünk le, beszéljük meg a kapcsolatunkat. De neki fontosabb volt a munka, a család, az anyja, minden fontosabb volt, mint én. Közben János egyre jobban ostromolt, én meg éreztem, hogy nem tudok neki ellenállni. Aztán beleszerettem, magam se tudom, hogy. Igaz, Tiborba soha nem voltam szerelmes, de imponált a műveltsége, az úriember modora. Az, ahogy felállt az asztaltól, amikor először találkoztunk. Hogy képes volt öltönyt felvenni. Aztán még sokáig öltönyt hordott itthon is. A vacsorához is öltönyt húzott. János nevette is eleget miatta. Tibor alkalmasnak tűnt ahhoz, hogy el tudjak jönni otthonról, elegem volt már anyámból! Az úrhatnámságából, abból, hogy ő mondja meg, mit csinálhatok, kivel találkozhatok. Nem lehetett azt bírni! Inkább feladtam egy hirdetést titokban. Mindent titokban intéztem. Tibor tényleg alkalmas jelöltnek tűnt, udvarias, diplomás, úriember, ráadásul jó messze az anyámtól. Aztán a nyakamba kaptam helyette egy anyóst!

Jánosnak legalább már nem él az anyja.

Ilyenkor persze kivetkezik az úriemberes nyugalmából, azt gondolja, Jánost azért hoztam a nyakára, hogy szabadon hetyeghessek vele. Pedig csak azt akartam, legyen végre neki is egy barátja. Szó sem volt még akkor köztünk kapcsolatról, szerelemről.

Csak hazaért a gyerek is. Nem tudtam neki mit mondani, az apja persze nem segített ebben sem, hadd kínlódjak vele egyedül. Nem így akartam. El akartam menni, és utána elmondani a fiúknak az okát is, amikor már Jánosnál vagyok. El akartam hívni oda őket, hogy nyugodtan tudjak velük beszélni, gondoltam, úgy jobban megértik, hogy nem őket hagytam el, és bármikor eljöhetnek hozzám. De az a bolond gyerek meg kiszaladt elém, majdnem elütöttem. Tibor meg csak állt, és nézte, nem is értem, hogy lehet ilyen. Hát akkor nem volt fontos neki a gyerek? Meg kellett volna fognia legalább a kezét. Persze ő is megijedt, de ezt is ellenem fordította. Jellemző! Mintha mindenről csakis én tehetnék! Mintha ő nem is ebben a házasságban élt volna. Nem is értem, miért nem ő hagyott el, ha ennyire rossz feleségnek és anyának tartott. Persze, kihasználta Zsombor hebrencskedését is, hogy kitilthasson a házból. Nem mintha vissza akarnék menni. Csak néhány holmimért akartam volna, de nem érdekel, maradjon ott, be se tenném oda a lábamat többé.