Macska a szalmakazalban

Sok szeretettel Geesnek és Macskusz(ok)nak. :)

- Az a francos macska már megint kölykezett. Hogy minek köll ennek folyton kölykeznie? Most megint vihetem őket elemészteni.

A gyerek félálomban hallgatta a nagyanyja zsörtölődését. Összerándult. Meg akarja ölni a kiscicákat? Szegények. El kéne bújtatni őket. Csak addig, amíg ki nem nyílik a szemük. Tudta, hogy akkor már nincs szíve a nagyanyjának elemészteni őket. Amíg csukva a szemük, nem emlékezetik őt kiscicára. Beteszi őket egy régi szakajtóba, lekötözi, és elviszi a patakba. Neki nem szokta megmutatni a kölyköket, csak a nyávogásukat hallja a kosárból. Azt mondja, leúsztatja őket. Ő eddig azt hitte, a patak végén a kiscicákat kifogják, és felnevelik.

Magára kapta a ruháját, vizet maszatolt az arcára, szárazra dörzsölte a törölközővel, lássa a mama, hogy mosdott. Addig nem ülhetett asztalhoz.

- No, megkeltél? A csipádat kimostad-e a szemedből? – kérdezte a nagyanyja. Közelebb hajolt, hogy megnézze. – Ez csak afféle cicamosdás volt, úgy látom. Itt a reggelid, ne, egyél!

Elétolta a tányért a kenyérrel. Nagyokat harapott, hogy hamarabb végezzen. Tele szájjal kérdezte:

- Mama, a macska kölykezett már?

Tette, hogy nem tudja.

- Az. Ma reggel vettem észre, hogy lement a hasa. Megkeresem a kölyköket, oszt leúsztatjuk.

- Hadd menjek én is keresni őket!

- Hát gyere, ha akarsz!

Lecsusszant a székről, száját kézfejével törölte.

- Mehetünk.

- Ej, te hebrencs! Hova sietsz? Meg se etted a reggelidet. Majd ebéd után, most nem érek rá. Nagyapád már kint van kapálni, ma vinni köll neki az ebédet.

Örült a jó hírnek. Amíg a nagyanyja elviszi a szőlőbe az ebédet, ő megkeresi a kiscicákat és eldugja őket.

Alig csukódott a mama után a kapu, ő rohant macskát keresni. A padláson kezdte, aztán végig az udvaron, a régi tyúkólban, de hiába. Már-már feladta, mikor meglátta az anyát, ahogy kibújik a szalmakazalból. Odacipelte a kislétrát, fölmászott. Négy pici jószág feküdt a szalma közt összebújva.

- Jaj de édesek vagytok! – nyúlt, hogy megsimogassa őket. Hirtelen ott termett az anyamacska, felé kapott és fújt rá.

- Jól van, na. Buta macska! Csak meg akartam simogatni a gyerekeidet. Vidd el innen őket, mert a mama elemészti mind!

Visszahúzta a kezét. Közben nyikordult a kapu, megjött a nagyanyja. Gyorsan lemászott a létráról, visszavonszolta a helyére.

Este a nagyanyja mérgesen mondta a nagyapjának:

- Az a francos macska jól eldugta a kölykeit. Nem találom sehol.

- Hagyd, majd előhozza őket, elemésztheted utána – mondta a nagyapja.

- Akkor már nem megy, te is tudod, amikor kinyílt a szemük.

- Majd nekiadod valakinek.

- Ugyan kinek? Mindenkinek van macskája, csak Bözsinek nincs. De neki nem is kell, a kutyája széttépné.

- Mit tudom én, hagyj nekem békét a macskáiddal!

A nagyapja elvesztette a türelmét. Felállt az asztaltól.

-Utánanézek a disznóknak.

- Menj csak, menj csak! Nem a te gondod. Nekem kell etetnem őket!

Két hétre rá megjelent az anyamacska, nyomában a négy kölyökkel. Három cirmos volt, mint ő, a negyedik hófehér.

- Nézd, mama, fehér cicája van! – lelkendezett a gyerek. – Ez lesz az enyém.

Leguggolt, kezét kinyújtotta, óvatosan. Az anya most megengedte, hogy megsimogassa a kölykét.

- Ügyes vagy! Jól eldugtad őket – súgta neki. A macska ráemelte a tekintetét. A fejét a kezéhez dörzsölte. Értették egymást, a gyereklány és az anyamacska.