- Elmegyek – sziszegte foga közt a szót. Tibor fölrezzent. Éppen
olvasott, az ebéd rég kész, csak a tésztát kell kifőzni a levesbe, de
azzal megvárta az asszonyt, az csak frissen jó.
- Hova mész? – nézett utána. A nő már a szobában húzogatta a fiókokat.
- Elköltözöm. Jánoshoz. Ne is próbálj tartóztatni! Elegem van belőled. Nem bírok ki veled egy percet se tovább!
- És a gyerekek? – Tibor ott állt az ajtóban. – A gyerekeidre nem gondolsz?
- A gyerekek veled maradnak. Mindig jó apa voltál, gondjukat viseled.
Különben is, Krisztián már nem gyerek. Elvégzi az egyetemet, és elmegy.
Zsombor se olyan kicsi már, pár év, és ő is a saját életét éli majd. Már
nincs rám olyan nagy szükségük. Viszem az ékszereimet is.
- Nem gondolod, hogy ezt azért meg kellene beszélnünk? – kérdezte a férfi.
A felesége felegyenesedett. Felé fordult, kezét csípőre tette.
- Mit akarsz ezen megbeszélni? Vége, nem érted? Évekkel ezelőtt kellett
volna. Különben meg mindegy, nincs is ezen mit megbeszélni. Jánost
szeretem, és kész. Soha nem szerettelek, tudod te is. Azért mentem
hozzád, mert elegem volt anyámból, el akartam jönni otthonról.
Tibor nem tudott mit mondani. Ő szereti, első látásra belészeretett.
Nézte, ahogy sietve pakol. Szép asszony, még most is.
Eszébe jutott, amikor először látta. Egy presszóba beszélték meg a
találkozót. Nevetségesnek érezte magát, de ha már belevágott, végig
akarta csinálni. Egy újságban látta meg a nő hirdetését. Nem is értette
magát, miért olvasta el. A hirdetés rövid volt, lényegre törő. Nem is
emlékszik rá pontosan, csak arra, hogy komoly szándékkal és pedagógusok
előnyben. Ő komoly szándékú pedagógus, gondolta, válaszol rá. Így aztán
levelezni kezdtek, most meg itt ül, öltönyben, piros rózsával a
gomblyukában, és izgatottan várja a nőt, akit csak egy fényképről ismer.
Szép volt a képen is, mosolygós, sötét szemű, sötét hajú. Félt, hogy
nem ismeri fel a kép alapján. Aztán belépett Éva, körülnézett. Egyből
felismerte. Felállt, intett neki. Ő is intett, és elindult felé. Amíg
odaért, az alakját is megcsodálhatta. Karcsú a dereka, szép vonalú a
csípője, a melle is szép, rezdül a blúz alatt, ahogy lép. Vékony a
bokája. Csinos nő, határozottan tetszik neki. Amikor odaér, hellyel
kínálja, ő is leül. Bemutatkoznak, kávét rendel.
Aztán sokáig beszélgettek. Ő már akkor eldöntötte, hogy ha Éva is akarja, ő elveszi.
Most pedig elmegy. Egy részeges, semmirekellő alakkal, akit elhagyott az első felesége, úgy hírlik, verte őt.
Most bezzeg nem fontos neki a diploma. Se a jómodor. És ezt az embert
tekintette ő a barátjának, itta az ő borát, többször is egy héten. Igaz,
Éva erőltette ezeket a találkozókat is. Biztos már akkor is csalta
vele.
- Mióta tart? – kérdezte az asszonyt. – Amikor ideszoktattad, már akkor a szeretőd volt, igaz?
- Nem mindegy az neked? Nem akarok erről beszélni, hagyj csomagolni!
Tibor kiment a nappaliba, leroskadt a kanapéra.
Az asszony eléállt, két bőrönd a kezében.
- A többi holmimért majd visszajövök.
Ekkor lépett be Zsombor. Az iskolából jött. Ahogy meglátta az anyját, a bőröndökkel, ledobta a táskáját. Odarohant az anyjához.
- Hova mész, anya?
- Elmegyek. Elhagyom az apátokat. Nem akartam, hogy itt legyél, benneteket szeretlek, jöhettek majd hozzám, kisfiam.
- Ne menj el, anya! Kérlek, ne hagyj el minket!
A fiú odarohant az anyjához, belecsimpaszkodott. Az asszony lefejtette magáról a kezét.
- Hagyj most, fiam, nem tudok az apáddal élni, nem szeretem.
- Apa, te miért nem szólsz? Mondd meg neki, hogy ne menjen el! – fordult
most az apjához. Az asszony közben kiment, bedobálta a bőröndöket a
csomagtartóba. Beült, beindította az autót. Csak el innen, minél
hamarabb! Gázt adott. Zsombor azonban az autó elé rohant, ő rátaposott a
fékre, alig bírt megállni. Kihajolt az ablakon:
- Bolond vagy? Majdnem elütöttelek! Menj onnét!
- Ne menj el, anya, kérlek, ne hagyj itt minket!
- Hagyd, fiam! – lépett oda az apja. Odahajolt az asszonyhoz. – Nem vagy
te normális! Képes lettél volna elütni a fiadat is, hogy a szeretődhöz
mehess. Nem akarlak látni, soha többé. A holmidat elküldetem, de te ide
többé be nem teheted a lábadat!
Megfogta a fia kezét, bement a házba. Dörrenve csapódott utána az ajtó.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése