Egyszer volt, hol nem volt, a
nagy Shopping-centeren is túl, volt egyszer egy királyság. Annak volt királya
is, meg királynője is. Ezt fontos leszögezni, mert manapság nem annyira
evidens. A királyság államformájáról nem szól a krónika, de vélhetően nem
alkotmányos monarchia volt, mert nem volt Parlamentje, sem országgyűlési
képviselői. Ez már jól kezdődik. Volt viszont ott egy banya. Na nem a vasorrú,
bibircsókos fajtából, akit az erdőben öreganyámnak kell szólítani, hogy
szerencsénk legyen, hanem csak afféle egyszerű boszorkány. Na, elég az hozzá,
hogy ez a boszorkány jól összeveszett a királynővel a keresztelőn, mert hogy
szavamat ne felejtsem, született persze a királynak és a királynőnek egy
gyermeke. Nem a gólya hozta, hanem annak rendje s módja szerint született,
ahogy minden gyerek. A fenséges szüleitől a Csipkejózsika nevet kapta, mert
olyan bájos volt, mint Csipkerózsika. A királynő különben is kislányt szeretett
volna, hiszen ő is a mesén szocializálódott. Na, mindegy, ez nem tartozik ide.
A gyermek fogantatásának körülményeitől most tekintsünk el, mindenki tudja,
hogy megy ez.
Tehát a ded megszületése után a
király és a királynő nagy lakomát tervezett, amire hivatalos volt Hencidától
Boncidáig mindenki, aki számít. Kivéve a banya. A király meghívta volna, mert a
banya nem mindig volt banya, ifjúkorában igencsak szemrevaló menyecske volt, na
és szóval sejteni lehet, hogy a lugasban nem a holdfényt és a csillagokat
nézegették. Persze ez csak csúnya udvari pletyka, nem is kell neki hitelt adni.
A királynő nem akarta meghívni, és kész. A boszorkány pedig berágott a
királynőre, jaj, bocsánat, szóval nagyon megharagudott rá. Rossz nyelvek
szerint féltékenységből, de erre nem lehet adni. Mármint a rossz nyelvekre.
Ami viszont tény, hogy a
boszorkány el akarta emészteni a szegény ártatlan Csipkejózsikát, de a jó
tündér az átkot vissza akarta fordítani. Sikerülhetett volna neki, ha nem lett
volna olyan hebrencs, na és nem hiányzott volna éppen annál a leckénél a
tündériskolából. Na mindegy. Azért annyit sikerült elérnie, hogy a gyermeknek
nem kellett meghalnia, csak mélységes mély álomba szenderült. Na és vele az
egész háznépe.
Ott aludtak a folyondárral benőtt
ódon kastély mélyén. Az alvó herceg híre messze földre eljutott. Jöttek az
amazonok, a szebbnél szebb hercegnők vadnyugatról és vadkeletről, de egyiknek
se sikerült bejutniuk a herceghez.
Egyszer aztán eljött az ő ideje is,
letelt a száz év magány, akarom mondani, alvás, és éppen akkor arra járt egy
deli leányzó. Gondolta, bepróbálkozik, vesztenivalója nincs. A folyondárok
maguktól leestek előtte, amerre járt, igaz, azok is száz évesek voltak már. Az
is lehet, hogy csak elszáradtak.
Egy szó, mint száz, az
amazontermészetű leány bejutott a palotába. Ámult és bámult a nagy gazdagságon,
amit ott látott. Hosszas bolyongás után megtalálta Csipkejózsika szobáját.
Benyitott. Az orrát megcsapta az áporodott, dohos szag, fintorgott is rendesen,
aztán gyorsan kinyitotta az ablakot. A szobában mindent vastagon belepett a
por. A leány odalépett az ágyhoz. A herceget is vastagon belepte a por.
Letörölgette az arcát, hogy lássa, hogy is néz ki. Szép volt a fiú, de valahogy
nem a leány ízlése szerinti. Túl lányos volt, és túlságosan fiatalka is.
Hősnőnk eltűnődött. Elképzelt egy
mérleget, ahogy a pszichológusa mondta neki, és a mérleg két serpenyőjébe
helyezte az érveket és ellenérveket. Billegett rendesen a mérleg nyelve, majd
megállt középen. A csóknak épp annyi előnye volt, mint hátránya. Igencsak nagy
dilemma előtt állt a leányzó. Emlékezetébe idézte, mit mondott a pszichológusa.
Hogy ha nagyon nagy dilemma előtt áll, és mérleget is készít, mégse tud
dönteni, és a dilemma tényleg irtózatosan nagyon-nagyon nagy, akkor hívja fel
őt a mobilján. Nos, hosszas tanakodás és újabb mérlegelések után a lány úgy
döntött, ez a dilemma már elég nagy ahhoz, hogy felhívhassa a pszichológusát.
Fel is hívta, de csak az üzenetrögzítő jelentkezett be.
„Sajnos jelenleg nem vagyok
elérhető. Akar beszélni róla?”
„Ó, a fene!” – gurult méregbe a
lány, és földhöz vágta a mobilját. A zajra felébredt Csipkejózsika.
- Ah, mi vala eme zaj, mely engem
mélységes mély álmomból felébreszte? – kérdezte felülve, s kezét homlokára
tevé. Izé! Tette.
- Á, szia. Csak én vagyok az, és
éppen a pszichológusommal akartam beszélni, de nem veszi fel a telefont.
- Oh, minő kellemetlen eset! De
mi lett légyen az a pcikomókus és a telemicsoda?
- Ja, hát… izé. Szóval a
pszichológus az én lélekgyógyászom, akivel társalkodni óhajték, ámde nem
sikerüle. Érted már?
- Lélekgyógyász? – gondolkodott
el a herceg. – Hogy lehet a léleknek gyógyásza, hiszen a lélek csupán érzemény.
Avagy rosszul vélem-é?
- Huh! – a lány csak ennyit
mondott, és a képzeletbeli mérlege erősen kilengett a „nem éri meg” irányába.
Közben a herceg próbált felkelni,
de nem sikerült, mivel az izmait már száz éve nem használta.
- Kérlek, nyújtsd ide a karodat,
szép leány, hadd támaszkodnék reá! – kérte a lányt.
- Tudod mit, herceg, én most
inkább elmegyek, és hozok segítséget. Jobb lesz az úgy. Ég veled! – azzal
kirohant a szobából, le a lépcsőn, ki a palotából is, majd az első nyilvános
telefonfülkéből felhívta a rendőrséget és a mentőket, majd eltűnt örökre.
Így maradt turistalátványosság
Csipkejózsika és az egész palota. A herceg még most is alszik, főleg amikor
turisták is járnak arra. Aki akarja, száz euróért meg is csókolhatja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése