Gigis gasztropuccs 3

Az első lépések

Miután sikerült eloltani, majd felújítani a konyhát, haladjunk tovább a konyhaművészet rejtelmeinek rózsás labyrintjában!

1. fejezet:

Az ételek elnevezése

A legtöbb egyszerű magyar ételnek egyszerű magyar neve van, ami tájékoztat az étel lényegéről, mint például a bableves, a tejberizs vagy a mákos tészta. Vannak azonban ennél bonyolultabb esetek is. A legbonyolultabbak az éttermek étlapjain szerepelnek, azokat ne is akarjuk kitalálni a nevük alapján. Én ennél egyszerűbb bonyolultakra gondoltam, mint például a lecsó. Ebből a névből nem tudhatod meg, miből készül a lecsó, de egy magyar ember jó eséllyel megismerkedett már ezzel az étellel kisgyerekként. Általában gyerekkorban kevésbé szeretjük ugyan, később azonban ez megváltozik. Vannak, akiknél egészen a szenvedélyességig fajul.

Én magam (hogy egy személyes élményemmel is traktáljam kedves olvasóimat) gyermekkorban kevésbé ismerkedtem meg a lecsó ízével, sokkal inkább a mosogatónk, lévén, hogy a mosogató oldala és a fal között felfedeztem egy kis rést, ahol a nemkívánatos ételeket el tudtam tüntetni.

Tájékoztatnék mindenkit, hogy ez valójában csak gyermeki lelemény a szülői önkénnyel szemben, nem a konyhamalac elődje. Nem követendő példa, sokkal inkább elrettentő!

De eme rövidke kitérő után térjünk vissza az ételekhez! Illetve a nevekhez. Nos, a harmadik típusú névadás a legérdekesebb. Roppant ravasz, cseles nevek tartoznak ide, mint például a halászlé, a gulyásleves vagy a császármorzsa. Ezek az ételek többnyire nem halászból, gulyásból vagy császárból készülnek! Ez csak a nevük. Nyilván mert eredetileg a halászok, gulyások készítették ezen étkeket.

A kedves olvasóban persze felmerülhet a kérdés, hogy a császármorzsát meg a császár készítette? A kérdés jó, nagyon jó, de most nem fogunk mélyebben belemenni ennek elemzésébe, tekintve, hogy nem nyelvtan órán vagyunk. (Különben is tudjuk, ugye, hogy aki kíváncsi, az kapja házi feladatnak.)

Tehát ezek a típusú ételnevek szintén kevéssé tájékoztatnak magáról az ételről, illetve igen, csak kell hozzá némi műveltség. Pl. hogy mit fog a halász? Naná, hogy halat. Na, akkor miből készül a halászlé? Naná, hogy halból. Mit őriz a gulyás? Naná, hogy gulyát (gyengébbek kedvéért: szarvasmarhákat). Miből készül a gulyásleves? Naná, hogy marhából.

Ne kekeckedjünk, kérem, újból ezzel a császárral!

(A kép nem saját!)

2. fejezet:

A tűzhely

Manapság a tűzhely vagy gázzal vagy árammal működik. Az elsőnek a neve gáztűzhely, míg az utóbbit villanytűzhelynek nevezzük. Mind a kétfajta tűzhelynek többnyire sütő része is van. Eredetileg az nem a koszos edények tárolására szolgált, hanem sütésre. Ebből kifolyólag ha sütni akarsz benne, előbb vedd ki belőle a koszos edényt!

A tűzhelynek általában 3-4 tűzhelylapja van. Még a kerámialapos tűzhelynek is. Oda kell tenni az edényt, ha azt akarod, hogy meg is főjön az étel.

A tűzhelyen találhatók továbbá gombok is. Ezeket lehet csavargatni. A csavargatás eredményeként az étel vagy szolidan fő, vagy odaég.

Az éppen gyöngyöző fövéshez az egyes, kettes fokozat ajánlatos, például a húsleves az, amelyik így szeret készülni. Ehhez viszonyítva lehet aztán kísérletezni a gombok forgatásával és csavargatásával.

A sütővel azért vigyázzunk! Ha nem szeretjük az elszenesedett állagú csirkét, ne az öntisztító funkcióra állítsuk a gombot a gyorsabb ételkészítés reményében!

Vannak olyan tűzhelyek is, ahol nincsenek gombok, ezeket digitálisan kell programozni, ebben azonban nem én vagyok az illetékes, aki arra vetemedett, hogy ilyen készüléket vásárolt, annak ajánlatos a boltban tájékozódnia, esetleg a NASA-nál.

Ha csak egy lapos a tűzhelyed, akkor az nagy valószínűséggel nem is tűzhely, hanem rezsó. (Ami nem rokona a Rezsőnek!) Azért volt olyan olcsó. Most már mindegy, ne dobd ki, azon is lehet főzni, csak maximum egyszerre egyfélét. Például egytálételt. (Erre még visszatérünk.) Így egy kicsit lassabban lesz kész az ebéd.

Folyománya: ha vacsoravendégeket vársz, kelj fel hajnalban, hogy időben kész legyél!

3. fejezet:

A főzés alapja a rántás

A rántás elkészítése a konyhaművészet nulladik lépése. Igaz, hogy manapság már nem nagyon divat az ételeket rántással készíteni, hovatovább a habarás is kimegy a divatból a nagy fittnes-őrület következtében, de a hagyományos magyar konyhának része. Képzeljük csak el a csülkös bablevest vagy a jó kis töltött káposztát rántás nélkül!

Hogy ezek az ételek hizlalnak, és tele vannak koleszterinnel? Hja, kérem, valamit valamiért. Hiszen tudjuk, ami jó, az vagy hizlal vagy erkölcstelen. Különben is, ez itt nem a „Hogyan fogyjunk Norbival?” szakácsiskolája.

Tehát a rántás. A rántás alapja a liszt és a zsiradék. A zsírt vagy olajat feltesszük a tűzhelyre, hozzáöntünk annyi lisztet, amennyit felvesz, és kevergetjük. Tulajdonképpen kis megszakításokkal szinte egyfolytában, különben odaég.

Ne felejtsd el bekapcsolni alatta a tűzhelyet!

Kétféle rántást ismerünk, a világosat, és a sötét zsemleszínűt. A rántás a színét nem ételfestéktől nyeri el! Minél tovább hagyod a tűzhelyen, annál sötétebb lesz. A fekete az már a szénné égett állapot!

Figyelem! A rántás nem azonos a rántott csirkén lévő bundával! Erről majd később!