Gigis gasztropuccs 2. 6.

Főzőleckék középhaladóknak.

A halászlé

Lelkes Főzőtársaim, ma az egyik legmegosztóbb étel elkészítését fogjuk megtanulni – a halászléét.

Tekintve, hogy ahány ház, annyi szokás, azaz halászlé, itt az elején érdemes leszögezni, hogy ha van valami, amiről hiábavalóság vitába bocsátkozni, az a halászlé készítése. Ez az étel annyira megosztó, hogy a kedvelői még az elnevezésében se tudtak dűlőre jutni. Van belőle szegedi, bajai, tiszai, dunai, balatoni, hívják halászlének, hallevesnek, de a lényeg ugyanaz: hal kell bele. Méghozzá sok. Tehát ne is beszéljünk róla, mert mint tudjuk, a tett, azaz a halászlé halála az okoskodás. Elő a fakanalakat, és irány a konyha! Azaz előbb vegyünk halat. Szerencsés az, aki maga fogja, de az is, akinek rokona, barátja, ismerőse vagy üzletfele horgász – és nem szereti a halat. No de annak se kell lemondania erről a mennyei élvezetről, aki csak a hentesnél tud halhoz jutni. A halászlé élvezeti értéke (is) fejben dől el. Vagyis a fazékban – vagy bográcsban, bár ez utóbbi néha meg nem érdemelt helyzeti előnyhöz jut a helyzet romantikája és a bográcsozás utolérhetetlen zamata miatt. No de lakótelepi panelban élők se keseredjenek el, nem kell emiatt felszedni a parkettát, jó az a halászlé fazékban főve is.

Na, csorog-e már a nyálatok, éhes olvasóim? Ha kellőképpen vágytok már halászlét enni, akkor irány a hentes, piac, stb., lásd fent!

Némi kitérő a halvásárlásnál is szükségeltetik, mivel, ahogy mondottam volt, a halászlé igen megosztó étel. Talán az egyetlen, amiben mindenki megegyezik, hogy a halászlé forrón jó. De hogy milyen halból készüljön, az már más lapra tartozik. Én a ponty mellett voksolok, de az alaplébe érdemes többféle halat rakni, ha van rá lehetőség, pl. keszeget és egyéb kishalakat. Van, aki busából készíti. Személyes véleményem, hogy a busa ehetetlen, de mindenkinek szabadságában áll, hogy azt rakjon a levesébe, amit akar. A kérdés az, mit ne tegyünk bele. Tengeri halat semmiképp, ahogy fehér húsú halakat sem, mint pl. a süllő, csuka. Csukából paprikást érdemes készíteni, de most nem azt készítünk, úgyhogy erre kár is több szót vesztegetni.

Az alaplé kérdése is kényes téma, mert van, aki azt mondja, nem kell passzírozni, míg mások esküsznek rá, hogy csakis úgy az igazi. Én a magam részéről nem szoktam esküdözni, viszont diszkréten passzírozok.

No, tehát ha passzírozunk, akkor érdemes mindenféle fület, farkat vásárolni, azaz fejet, bár én a magam részéről nem vagyok híve a levesből kikandikáló szemeknek. A hal nagyon tud nézni. A forró lében mást se tud szegény. Igaz, ki lehet vájni a szemét, de ez itt nem 18 éven felülieknek szóló horror. Szóval én a magam részéről a fejjel hadilábon állok, így nem is veszek fejet. A ponty esetében van még egy ok: a fejben található egy ún. keserűfog, amit el kell távolítani, a kopoltyúkkal egyetemben, különben ehetetlen lesz a halászlénk. Ha nincs fej, akkor nincs probléma. Ne feledjük: gasztropuccs-filozófiánk lényege az egyszerűség.

Tehát halfarok, és ha van, akkor apróhalak. Ha ez megvan, vegyünk vöröshagymát, paprikát, paradicsomot, jóféle pirospaprikát. A legjobb a házi, de ha az nincs, a boltban is kaphatóak jó minőségű pirospaprikák. Mivel ez itt nem a reklám helye, nem írom le, hogy melyik az, de gondoljunk arra, hogy melyek a híres paprikagyártó helyeink, mint pl. Kalocsa, Szeged.

Ha mindez megvan, vegyük elő a levesfőző fazekunkat. Ja, a mennyiségek, igen. Talán már tudjuk, hogy egy főre nem lehet ételt készíteni, halászlét még kevésbé. Így több lehetőségünk van: vagy vendégeket hívunk, vagy megkíséreljük az általam leírtnál arányosan kevesebb mennyiségekkel főzni, de minél kisebb a mennyiség, annál nehezebb lesz jó halászlét készíteni. Tehát kb. 4 főre vegyünk 3-4 halfarkat, 4-6 szelet pontyot, és ha szeretjük, ikrát, haltejet. Ha vannak kishalak, akkor elég 2-3 farok is, mérettől függően. Kb. fél kiló. Ehhez 1 fej vöröshagyma, de aki szereti, tehet bele kettőt is, 2-3 paprika, 2-3 paradicsom, és 2-3 halászlékocka. Ennél a pontnál a gourmandok felsikítanak, tudom jól, de hát mi gasztropuccsosok vagyunk, nem győzöm hangsúlyozni.

A vöröshagymát a már tanult módon felkockázzuk, nem kell nagyon apróra, mert úgyis passzírozzuk. Kis olajon üvegesre pároljuk, ami azt jelenti, hogy nem pirítjuk meg igazán. Amikor kész, rászórunk 1-2 teáskanál pirospaprikát, belerakjuk a megmosott, feldarabolt paradicsomot, paprikát, és a megkapargatott (tudom, ez nem kaparós sorsjegy, de muszáj kapargatni a pikkelyek miatt, ami mindig marad rajta), megmosott halfarkakat és a halászlékockát. Ja, és némi sót. Ezt felrakjuk főni. Addig főzzük, kis lángon, amíg a halhús le nem válik a csontról. Amikor kész, átpasszírozzuk. Legjobb paradicsompasszírozón, de ha az nincs, megteszi egy tésztaszűrő is. Az átpasszírozott levet felrakjuk újra, beletesszük a megmosott, megkapargatott (!), előre besózott halszeleteket, majd forrás után kb. 2 percre az ikrát és haltejet is. És máris kész. Friss, ropogós kenyérrel tálaljuk, erős paprikát is rakunk mellé, hacsak eleve nem főztük bele. Én nem szeretem belefőzni, mert nem mindenki szereti egyformán a csípőset.

Vörösbor illik hozzá.

Jó étvágyat!