Forradalom

„Váltsunk néhány szót, hogyha nincs is most hozzá hangulatod!

Kezdjük el mától, azt a fordulatot, ami szívbe hatol!

Engedd feltörni, mert benned kezdődik a forradalom!

Kezdd el elsőnek, és ezrek felnőnek az oldaladon!”

(Pajor Tamás: Forradalom) 

Nem vagyok forradalmár alkat, erre már rég rájöttem. Ha máshonnan nem, abból, hogy még egyetlen tüntetésen sem voltam, és nem is nagyon vágyom rá, hogy részt vegyek ilyesmin. Ahogy sztrájkolni se igazán szeretnék, nem az én műfajom.

Elgondolkoztam azon, vajon hol kezdődik a forradalom? Nehéz kérdés, de egyvalamit biztosan tudok: nem a fülkékben. Lehetne mondani, hogy talán a fejekben, de én ezt se hiszem. Az igazi forradalom máshol kezdődik. Persze vannak mindenféle forradalmak, ahogy vannak mindenféle forradalmárok is. Nem olcsó poénokat akarok gyártani, távol álljon tőlem, nem is fogom elemezni a forradalmak kialakulásának okait és mikéntjét. Számomra egy valódi forradalmár létezik, akit példaképnek tekintek: Jézus. Bizonyára meglepő őt forradalmárnak látni és láttatni, pedig ha van személy, aki felforgatta a világot, akkor az ő.

Ebben az értelemben a mai forradalmárok mi vagyunk, mi, akik tudatosan döntöttünk mellette, és akik az ő nyomdokaiban óhajtunk járni. Mit jelent a gyakorlatban Jézus nyomdokaiban járni? Nem egyszerű erre a kérdésre válaszolni, hiszen a hit útja, az a bizonyos keskeny út, amiről Ő beszélt, már önmagában is olyan út, amelyen kevesen járnak.

Van azonban ennek a keskeny úton járásnak egy olyan része, amire mindenki képes lehet, ez az irgalom és adakozás útja. Jézus azt mondta:

„Aki pedig csupán egy pohár friss vizet ad egynek is a legkisebbek közül azért, mert az én tanítványom, igazán mondom nektek, az biztosan jutalmat kap!” (Máté 10:42)

Sietek leszögezni, hogy nem a jutalom a lényeg Jézusnak ebben a kijelentésében. Pál világítja meg ennek a lényegét:

„Ne feledkezzetek meg a jó cselekedetekről, és adjatok másoknak is abból, amitek van! Az ilyen áldozatok kedvesek Istennek.” (Zsid. 13:16)  

A dolognak természetesen van aktualitása is. Nem véletlen, hogy éppen most foglalkozom ezzel. Az ok igen egyszerű. A most pénteken lezajlott jótékonysági koncert, és annak utóélete az apropója. Aki keresztény, annak talán elég, ha azt mondom, azért segíts, mert ez kedves Isten előtt. Ugyanakkor egy ilyen esemény nem csupán keresztényeket tud csatasorba állítani. A jótékonysági koncerteknek más országokban nagy hagyománya van. Nekünk talán még tanulni kell ezt a „műfajt”. Ez nem kritika, csak egyszerű ténymegállapítás részemről. Én se vettem még részt soha jótékonysági koncerten, sőt, semmiféle jótékonysági rendezvényen.

A koncert egyébként jó volt, már csak ezért se akar ez kritika lenni.

Ez a rendezvény ráébresztett arra, hogy a forradalom, az igazi forradalom itt kezdődik. Amikor valaki azt mondja, tegyünk valamit, ne törődjünk bele abba, hogy köztünk gyerekek éheznek, és amikor erre megmozdul emberek szíve, és képesek mindenféle különbséget félretéve, egy emberként cselekedni. Igaz, nem a mi dolgunk lenne. Kérdezhetnénk, hogy hol a szociális háló. Morgolódhatnánk, hogy miért nem azok tesznek ez ellen, akiknek ez lenne a dolguk, és akiket ezért választottunk vezetőinknek. Mondhatnánk, méghozzá jogosan, hogy ezért fizetjük őket. Mégis, annak ellenére, hogy nem a mi dolgunk, mégis a mienknek érezzük, és csatlakozunk. Megyünk forradalmat csinálni.

Van ennek még egy tanulsága számomra. Van, aki minden megmozdulás értékét, hatását a létszámban méri. Ennek már vannak hagyományai nálunk, gondoljunk csak arra a jó pár évvel ezelőtti polémiára, hogy hány ember fér el a Kossuth téren.

Csakhogy ez nem számháború. Jézus egyedül volt. A tanítványai tizenketten. Ezt a jótékonysági koncertet ketten, méghozzá két nő kezdeményezte, szervezte, és talán harmincan, negyvenen vettünk részt a lebonyolításában. És bár a koncert véget ért péntek este 10 óra után, az akciónak még nincs vége. A forradalom pedig még csak most kezdődik.