Roma
La bella Italia, a nagy szerelem. Itt az ideje, hogy bemutassam nektek az én Itáliámat. A történet nem időrendben megy, csak úgy, ahogy eszembe jut.
Akkor lássuk először Rómát:
Érkezés a Terminire. Hatalmas pályaudvar, homlokzatán Amerigo Tot domborművével. Megnézem, merő hazafiasságból. Nincs túl sok időm. Esteledik, mihamarabb szállás után kell néznem. Találok is, nem messze a pályaudvartól, kis panzióban. Az asszony nem túl barátságos, kéri az útlevelemet, hosszasan méregeti, a fényképemet nézi. Nem nagyon akarja elhinni, hogy elmúltam már tizennyolc. Végül csak kapok szobát. Gyors zuhanyozás, átöltözés után rohanok, mindenképpen látni akarom a kivilágított Colosseot, és a Foro Romanot.
Akkor lássuk először Rómát:
Érkezés a Terminire. Hatalmas pályaudvar, homlokzatán Amerigo Tot domborművével. Megnézem, merő hazafiasságból. Nincs túl sok időm. Esteledik, mihamarabb szállás után kell néznem. Találok is, nem messze a pályaudvartól, kis panzióban. Az asszony nem túl barátságos, kéri az útlevelemet, hosszasan méregeti, a fényképemet nézi. Nem nagyon akarja elhinni, hogy elmúltam már tizennyolc. Végül csak kapok szobát. Gyors zuhanyozás, átöltözés után rohanok, mindenképpen látni akarom a kivilágított Colosseot, és a Foro Romanot.
Szoros a program, másnap már
megyek is tovább, és még meg akarom nézni a Vatikánt.
Soha nem jártam még Rómában,
kissé tanácstalanul indulok a Foro Romanot keresni. Két sarkot se megyek,
egyszer csak az utca végén feltűnik a kivilágított Colosseum. Fantasztikus
látvány! Mint akit megbabonáztak, megyek végig az utcán, le nem venném a szememet a Colosseumról.
Végigjárom a Foro Romanot,
megnézek mindent, minden követ megtapogatok, alig hiszem, hogy csakugyan itt
vagyok Rómában. Majd felfedezem a Diadalívet. Constantinusét. Ezen nekem át
kell mennem! Kihúzom magam. Most meghódítom Rómát, én, büszke római katonák
kései utóda. Lassan, méltóságteljesen megindulok. Hallom a nép morajlását,
éljenzését, virágcsokrok repülnek felém, éljen a császár! Átmegyek a diadalív
alatt. Fantasztikus érzés! Hódítónak érzem magam, Constantinus se érezhette
volna jobban. Peckesen lépegetek. A diadal íze! A népek csodálva bámulnak. Visszanézek a
diadalívre. Gyönyörű, domborműves, kimunkált. Akkor jövök rá, ez az eleje. És
hát, nos, igen, én bizony – kivonultam Rómából. Így jár, aki visszafelé
nézeget! De végül is nem bánom. Ki az, aki elmondhatja magáról, hogy diadalmasan kivonult Rómából?
Másnap sietős reggeli,
kijeletkezés a panzióból, aztán indulás a piazza San Pietróra. Hosszú sorok kígyóznak a Vatikáni Múzeum bejáratánál, kísérőm sürget, ő menne már, de én kitartok. Végre bejutunk.
A Vatikán csodaszép, csak hajtanak minket, nem lehet megállni, sodor a tömeg, a Cappella Sistina szépséges freskóira alig marad idő. A Vatikán után még némi ténfergés, megnézném még a Trevi kutat, bedobnám a pénzérmét, nem vagyok babonás, csak olyan jó lenne, de nem lehet, menni kell. Gondolom, majd legközelebb…
A Vatikán csodaszép, csak hajtanak minket, nem lehet megállni, sodor a tömeg, a Cappella Sistina szépséges freskóira alig marad idő. A Vatikán után még némi ténfergés, megnézném még a Trevi kutat, bedobnám a pénzérmét, nem vagyok babonás, csak olyan jó lenne, de nem lehet, menni kell. Gondolom, majd legközelebb…
Azóta se tértem vissza Rómába.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése