Zákeus
Éreztem én már reggel, hogy ma
valami történni fog. Nem gondolom magamról, hogy oly nagyon híresek volnának az
én megérzéseim, de határozottan volt valami a levegőben. Látszatra ugyanolyan
reggel volt ez, mint a többi, ma is felkelt a nap, Zákeus, a gazdám, ma is
veszekedett velünk, szokása szerint, hogy hideg a tej, nem elég ízletes az
étel, későn tálalják a reggelit, folt van a ruháján. No, mondom, csak a
szokásos. Patvarkodott. Különben ebben sincs semmi, patvarkodik az mindenkivel.
Tudja az egész város, a vagyonát is patvarkodással szerezte. Nincs is barátja,
csak irigye. Még a többi vámszedő se áll vele szóba. Megveszekedett egy ember
ez, szegénytől, gazdagtól szedi a vámot, aki nem adja szépen, attól veszi
erővel. Különben nem tudom, hogy csinálja, kistermetű, semmi kis ember, fél
kézzel agyoncsapnám. Mégis fél tőle mindenki. Olyan a tekintete, hogy az ember
jobbnak látja meghátrálni.
Reggeli után szokása bezárkózni a
belső szobájába, ő azt állítja, imádkozni. Az hát, imádkozni a Mammonhoz. A
vagyona gyarapodását számolgatja ilyenkor. Csak hát nagy képmutató is, be nem
vallaná, hogy nem szokott imádkozni.
A nap is eltelt lassan, hanem az
a különös érzés, az csak nem múlt. Megtelt a város ezzel a valamivel. Mint
amikor várakozik az ember. Van a várakozásnak egy rezgése, nem tudom én ezt leírni,
de megtelik vele a levegő, lelassulnak a mozdulatok, nem megy a munka, az
emberek sietve járnak az úton, gyorsan beszélnek és keveset. Ahogy aztán eljött
a napnak a tizedik órája, egyszerre csak megteltek az utcák izgatott emberekkel.
Jön Jeshua, suttogták, majd egyre hangosabban, egész tömeg verődött aztán
össze, a Csodarabbit akarták látni mind. Zákeus is, az én gazdám, egészen
izgalomba jött, csodálkoztam is nagyon, mi történt vele. Ott tolongott a
tömegben, alig tudtam követni, igencsak iparkodnom kellett, hogy el ne
sodródjak mellőle. Nyújtogatta a nyakát, de csak nem látott semmit, említettem,
igen alacsony termetű ember. Nagy hirtelen aztán kezembe adta a köpenyét, és
felmászott egy eperfüge fára. Ott kuksolt aztán. Én meg nevettem is, csodálkoztam
is egyszerre, lám, itt ez az ember, akitől mindenki fél, én magam is, és ül a
fa tetején, mint egy gyermek. Sose gondoltam volna, hogy egyszer látom fára
mászni. Ahogy így mulatok a gazdámon, éppen elhalad a fa alatt Jéshua. Felnéz,
meglátja a gazdámat. Meg is szólítja. "Zákeus, hamar szállj le, mert ma nekem a
te házadnál kell maradnom." Az én gazdám meg olyan fürgén mászik lefelé a fáról,
mint a gyík. Nagy örvendezéssel vezeti házába a Rabbit. No, ezen lepődtem csak
meg igazán. Ő örvendezik? No de még hogy! Soha nem láttam még így örülni, a
legnagyobb zsákmányszerzése után sem. Hanem a java még ezután következett! Azt
mondja ez az én gazdám felette nagy örvendezéssel, hogy a fele vagyonát
szétosztja a szegények között, és akitől patvarkodással szerezte meg a pénzt,
annak négyannyit ad. Jéshua Rabbi még csak nem is csodálkozott. Hogyne, tudta ő
ezt előre, az biztos, csak annyit mondott, ma lett meg ennek a háznak az
üdvössége. Jól van ez így, ennek a napnak így kellett végződnie, nem tudom én
miért, a Magasságos biztosan tudja, nyilván Ő rendezte el.
Hanem hát egyvalami azért mégse
fér a fejembe. Honnan tudta ez a Csodarabbi, ez a Jéshua, hogy hívják az én
gazdámat?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése