A nyakunkon a szeptember. Mindjárt
becsöngetnek. Az az igazság, hogy a tanároknak már van, ahol be is csengettek.
Véget ért a nyári szünet, kezdődik az új év. Látszik ez a sajtóban is, megint
szaporodnak a pedagógusokkal foglalkozó cikkek. Bizonyos sajtómunkások (a
kifejezést Föld S. Pétertől – továbbiakban FSP – kölcsönöztem) a megszokott
színvonalon, azaz színvonaltalanságon igyekeznek értelmezni a problémát. A köz
viszont újra értetlenül áll a jelenséggel szemben. Itt az idő, hogy végre
tiszta vizet öntsünk a pohárba.
A sorrend véletlenszerű, nem
fontossági sorrendben öntöm azt a bizonyos vizet, hanem ahogy eszembe jut.
Az első, hogy akkor most mégis
mennyi is az az annyi. Az a jó, hogy valójában mindenki tudni véli, mikor és
mennyi fizetésemelést kapnak a tanárok. És ezek a bizonyos sajtómunkások
(by FSP) szemérmetlenül le is írják ezt. Nos, én pedig ezennel minden pedagógus
nevében kikérem magamnak, hogy a zsebemben turkáljanak. Vajon fent nevezett
sajtómunkások mikor hozták nyilvánosságra a maguk fizetését/munkaidő? Vagy
bárki másnak a fizetését, fizetésemelését? Nem néztem ugyan utána, hogy van-e
arra törvény, hogy láthatjuk-e a másik fizetését, de igazából azt gondolom, ha
a kollégáim se láthatják, és zárt borítékban kapjuk az elszámolást, az nem
véletlenül van. Tehát tisztelt sajtómunkások, kéretik a továbbiakban nem
turkálni a mi zsebünkben, és főleg nem valótlanságokat állítani a
fizetésünkről.
A másik kedvenc téma a tanárok
hozzáértése. Ha nagyon pikírt akarok lenni, azt mondom, hogy minden országnak
olyan pedagógusai vannak, amilyet megérdemel. Miért? Mert nézzük csak meg, hova
mennek dolgozni a tehetséges fiatalok, milyen pályát választanak! Én úgy látom,
a legjobbak számára három nagyon fontos tényező van: kreativitás, szabadság és
pénz. Ezek közül a pedagóguspályán a kreativitás többé-kevésbé megvan, de a pedagóguspálya
talán soha nem állt ilyen messze a szabadságtól, mint manapság. És ha ehhez még
pénz is alig társul, akkor ez lesz az eredmény, amit látunk: a gyerekeinket az
öregecskedő feleségek és háziasszonyok tanítják, mert nekik muszáj ezt is
elvállalni, ennyiért, ha nincs más. És nincs más.
Ezzel eljutunk a következő,
mostanában szintén gyakran hangoztatott kérdéshez: miért nem sztrájkolnak a
pedagógusok. Gyávák vagyunk és szolgalelkűek? Lehet. Csakhogy egy középkorú
családanya nem fog forradalmat csinálni. Neki haza kell érni időben, el kell
hozni a gyerekeket az óvodából, iskolából, vásárolni, vacsorát készíteni,
leckét kikérdezni a saját csemetétől, esti mesét mondani, főzni, mosni,
takarítani, mert a férjének kell megkeresnie azt a pénzt, amit ő nem tud
megkeresni. Vagy ha a férje se tud, akkor délután és este másodállást kell
vállalnia, hogy meg tudjon élni. Kérem szépen, mégis mikorra illessze be a
programjai közé a forradalmat? Éjjel még a katonák se harcolnak. Valamikor
aludni is kell. És akkor még nem beszéltem a következő napi teendőkről, az
órákra való felkészülésről, dolgozatok javításáról, iskolai- és
osztályprogramok szervezéséről, értekezletekről, stb. Azaz a pedagógusmunka
kívülállók számára láthatatlan részéről. Mert a tanítás nem annyi, hogy „leadom”
az órát, és megyek haza.
Szóval tessék mondani, mikor
csináljunk forradalmat?
A folytatásban az
életpálya-modellről.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése