Utolsó idők 3.

A döntés

- Na jó, ezt most hagyjuk! –zárta le a vitát Lil. – Koncentráljunk a lényegre! Most nem engedhetjük meg magunknak, hogy visszautasítsd az állást, ezt te is tudod. Én viszont nem akarok elmenni, főleg most. Egy megoldást látok: te elutazol egyedül, és amikor csak teheted, hazajössz. Én pedig itt maradok, és amikor meglesz a baba, meglátjuk, mi legyen.

Ré tiltakozni akart, érveket keresett, amelyekkel meggyőzhette volna Lilt, de hiába törte a fejét. Be kellett látnia, hogy az asszonynak igaza van. Tisztában volt vele, hogy el kellene mondania Lilnek, ami az utóbbi időben történt vele, de azt is érezte, hogy ennek még nem jött el az ideje. Tudta, hogy a döntés valójában nem az ő kezében van. Ha neki Babilonba kell mennie valamiért, akkor úgyis ott fog kikötni, így vagy úgy. Hosszas morfondírozás után végül megadta magát.

- Nem szívesen hagylak itt, Lil, ezt tudnod kell. Ha nem várnál babát, nem is tenném, vállalnám azt is, hogy elveszítem az állásomat. De ebben a helyzetben nem látok más lehetőséget. Babilonban próbálok keresni valamilyen megoldást, hogy kijöhessetek ti is. Van ott is peremváros, talán tudok bérelni házat magunknak.

- Örülök, Ré, hogy végül csak győzött a józan ész a romantikus elképzeléseid felett – mondta Lil mosolyogva, majd felállt, megsimogatta Ré arcát. Ré elgyengült ettől a mozdulattól. Nem tudta, hogy csinálja ezt Lil, ahogy hozzáért, elszállt minden aggodalma, idegessége. Átölelte az asszonyt, nyakába csókolt, mélyen beszívta az illatát. Ré bolondult Lil illatáért, tavaszillatnak nevezte. Lehunyta a szemét, és újra ott szaladt nagyanyja kertjében, lágy tavaszi szellő borzolta haját, édes illatokat hozott, a nyíló virágok és fák semmihez nem hasonlítható illatát. Az Édenkert illata, jutott Ré eszébe. Az Édenertben örök tavasz volt, mondta mindig nagyanyja, ő tátott szájjal hallgatta az Édenről szóló meséket, milyen csodálatos lehetett ott! Örök tavasz, szeretet, bizalom, az első emberpár tökéletes harmóniában a Teremtővel, együtt jártak hűvös alkonyatkor, szemtől szemben, társalogtak vele, harmóniában egymással, férfi és nő, testemből való test, csontomból való csont, ahogy Ádám nevezte Évát, és harmóniában a természettel, ami fölött uralmuk volt, mégsem éltek vissza ezzel. Elképzelte a férfit, ahogy parancsol a szeleknek, ahogy senki emberfia nem parancsolhatott később, kivéve azt az egyet, Jeshuát, a Genezáreti tavon.

Lil megmozdult, Ré fölrezzent.

- Menjünk aludni, szívem, holnap korán kell kelned – mondta Lil kibontakozva az ölelésből. Ré szemében furcsa fények lobogtak, az utóbbi időben nem először. Lil megzavarodott ettől a tekintettől.

„Mennyire nem ismeri az ember a másikat” – gondolta. – „Hiába élek együtt vele már évek óta, nem tudom, ilyenkor merre jár. Mi járhat vajon az eszében?”

Lil tudta, hogy nem fogja megkérdezni erről Rét, ha ő maga nem akar beszélni az érzéseiről, fölösleges faggatni. Kicsit zavarta ugyan, hogy van Ré életének egy olyan része, ahova őt nem engedi be, de gyakorlatias elme lévén, nem sokáig foglalkozott ezzel.

Másnap Ré bejelentette főnökének, hogy elfogadja az ajánlatot. Herm elégedett volt, gratulált Rének. Tudta, hogy ebben a döntésben Lilnek döntő szerepe van, de ez nagyon is megfelelt neki. Herm régóta rajongott Lilért.