A vagány

János egészen elvetemült fickó volt. Pedig nem lett volna ő rossz fiú, csak vele valahogy mindig megtörténtek a dolgok.

Már kisgyerekként is. Az apja elküldte a boltba cigarettáért, ő el is indult, aztán valahogy mindig összetalálkozott valamelyik haverjával, és elköltötte a pénzt. Az apja ilyenkor elverte. Nadrágszíjjal. Ő eleinte sivalkodott, mint a malac, később rájött, hogy ettől az apja vérszemet kap, és még jobban kikap. Az apja élvezte, ha elverheti, mindig módszeresen és alaposan tette. Komótosan lecsatolta a nadrágszíját, kihúzta a nadrágból, intett neki, hogy menjen oda, tolja le a nadrágját, majd elkezdte őt verni, a hátától a combjáig, végig. Minél jobban sivalkodott, annál erősebbeket ütött az apja. A verésnek rendszerint az anyja vetett véget. Berohant, mint egy fúria, és villogó szemekkel rontott a férjére.

- Hagyd békén azt a gyereket, te állat! Engem üss meg, ha mersz! Na gyere csak, gyere!  

Elrángatta a gyereket, és eléállt, a testével takarta. Nagydarab, erős asszony volt. A fiú szepegve állt mögötte, a fejét a szoknyájába fúrva. Az apja ilyenkor meghunyászkodott. Félt a feleségétől. Nem a testi erejétől, mert erős, magas ember volt, mégis úgy állt az asszony előtt, mint egy kisgyermek. Szerette ezt a nőt, rá soha nem emelt volna kezet. Ő maga sem értette, miért érzi azt a tehetetlen félelmet vele szemben, de hatalma volt felette az asszonynak. Ha az ránézett a villogó fekete szemével, szinte megbénult, annyira elgyengült ettől a tekintettől. De másképp is érezte az asszony hatalmát önmaga felett. Mert amikor viszont a felesége rámosolygott, az olyan volt, mint mikor vihar után előtör a napsugár a felhők mögül és kiderül az ég.

- Meg kell tanulnia a gyereknek, hogy nem költheti másra a pénzt – mondta az asszonynak lecsillapodva.

- Te vagy a hibás – vágott vissza az asszony. – Mért őt küldöd cigarettáért?!

Később aztán János megtanulta szó nélkül tűrni a verést. Büszke volt magára, ha szisszenés nélkül kibírta. Az apja azonban így már nem élvezte annyira, mintha kisebbeket is ütött volna, aztán meg egyre ritkábban verte meg.

János a veréstől nem lett jobb, megtanulta viszont tűrni a fájdalmakat, és hogy ne féljen, ha ütik. Igaz, többnyire nem őt ütötték, hanem ő vert másokat. Nekiment a nála nagyobb, erősebb gyerekeknek is. A faluban aztán hamarosan nem is akadt olyan, aki verekedni akart volna vele. Inkább kitértek előle.

Erős, magas férfi lett belőle. Nem volt agresszív, de makacs, öntörvényű természete miatt nem túlzottan kedvelték. Mégis sok barátja volt, mivel a gyengébbeket mindig megvédte. Időnként azonban elkapta valami megmagyarázhatatlan feszültség, ilyenkor törni-zúzni tudott volna. Ha ebben az állapotában került elé valaki, belekötött. Miután azonban a falubeli fiúk kitértek előle, ha nagyon nem bírt magával, átment a szomszéd faluba, vagy be a közeli városba, keresve, kibe köthetne bele. Ha tehette, vitt még magával két-három havert, akiket meghívott egy-egy italra. Ő maga nem ivott, a kocsmába azért járt, mert ott mindig talált valakit, akibe beleköthetett, és akit aztán megverhetett. Élvezte, ahogy a másikat megüthette, látta a szemében a fájdalmat, de leginkább megalázni szerette az ellenfeleit. Ha az könyörgött neki, hogy hagyja abba. Ilyenkor nevetett a másikon, és úgy érezte, ő az élet ura. Ha akarná, elvehetné a másiknak az életét is. Aztán csak megvetően belerúgott az ellenfelébe, és kivonult a kocsmából a haverjai kíséretében.

Később rákapott a szivarra. Fekete haját elől megnövesztette, hátrafésülte, sötét napszemüveget hordott és öltönyt. Majd vett magának egy használt Fordot, azzal száguldozott a falu poros utcáin. Pénze az mindig volt. Már kölyökkorában megtanulta, hogy akinek pénze van, azt tisztelik a többiek. Ő meg mindenből pénzt csinált. Az anyja sopánkodott is neki eleget.

- Honnan van neked megint ennyi pénzed? Meglátod, rossz vége lesz ennek, nagyon rossz vége, a börtönben végzed. 

- Ugyan már, anyukám, ne rinyálj folyton! Nem lopom én a pénzt!

- Akkor meg honnan van?

- Bizniszelek. Megdolgozok minden filléremért – és nevetett hozzá.

Folyt. köv.